MTK legendárium | 283. rész

Az MTK-alapító, Szekrényessy Kálmán élete. „Nemcsak kerékpár és iramgép szavunk, de az első kerékpározási szabályzat megalkotója is volt” 64. rész.

Az úszás apostolának meghatározó szerep jutott némely hazai sportág meghonosításában. Ezek közé sorolható a 19. század 80-as éveiben szárba szökkenő kerékpársport is. Szekrényessy Kálmán azon elsők közé sorolható hazájában, kik kerékpárral rendelkeztek: „1879-1880, csak egy kerékpár volt Budapesten látható, azután feltűnt egy második, egy harmadik.”
Magyarországon a kerékpárral szembeni előítéletek kezdetben igen erősek voltak.

A vasparipa nyergében ülőt legszerencsésebb esetben is kinevették. A várost elhagyva a falvak népe azonban babonás ijedelemmel meredt a vállalkozókedvű sportemberekre, és a kerékpárt – miként hajdanán a vasútat – az „ördög masinájának” nyilvánították: „A köznép nemcsak egyszer kiáltja a kerékpározó után:  »Az ördög kocsiján ül!«” A jámborabb szemlélődő beérte ugyan egy keresztvetéssel, azonban nem volt ritka a kődobálás, sőt előfordult oly eset is, mikor a mit sem sejtő biciklistára orvul rálőttek. Az előítéletek hatékonyabb legyőzése céljából Szekrényessyék a „Budapesti-Kerékpár-Egylet” által ún. „ösmerkedési-estélyt” rendeztek: „Ezen ösmerkedési estély sikerülte újból bebizonyította, hogy a kerékpározás nemes sportja iránt fővárosunkban örvendetes érdeklődés mutatkozik.”
Itt jegyezzük meg, miszerint Szekrényessy már a bicikli megjelenése előtt az őskerékpár, vagyis a velocipéd sportjának is hódolt, s e rövid idő alatt a velocipéd kifejezést Szekrényessy Kálmán a magyar iramgép elnevezésre változtatta. A velocipéd korai eltűnése azonban az új kifejezést is hamar feledésbe merítette, átadva helyét a korszerűbb bycikli számára, melyet Szekrényessy rövid időn belül magyarosított, kerékpárnak nevezve azt.

Nagybátyja, Szekrényessy Endre (Kálmánhoz hasonlóan) „szóújításokat,” végzett, többek között a nagybácsinak köszönhetjük ruhatár és piperkőc szavainkat, (és ha már az első pesti vicckönyv szerzője volt) a nyelvújítók-szóújítókkal hálátlan munkájával kapcsolatban álljon itt egy kedélyes igazság: „A szó-újító hasonlatos azon fáklya-vivőhez, ki éjjeli processziókor valamely tömött sokaságon keresztül törvén, itt egy torzon bajúszt, ott egy régi bodros főkötőt pörköl meg.”
Szekrényessy Kálmán kiterjedt nemzetközi sportkapcsolatait felhasználva nagyban igyekezett elősegíteni a hazai kerékpározási kedvet: „Kiterjedt összeköttetéseink által azon kellemes helyzetben vagyunk, hogy a kerékpárt venni akaróknak a legjobb, legjutányosabb és legcsinosabb kerékpárokat a legelőnyösebb részletfizetésért ajánlhatjuk, illetőleg szerezhetjük meg.”

Miután a fővárosi sportman-ek Szekrényessy önzetlen, minden kereskedelmi haszontól mentes missziójának eredményeként kerékpárhoz jutottak, mindinkább szükségesnek mutatkozott a városi keretek közötti kerékpározás szabályozása. Ennek értelmében Szekrényessy Kálmán vezetésével a Budapesti Kerékpár Egylet kidolgozta és a Belügyminisztérium elé terjesztette ún. „menetrendjét”, azaz közlekedési szabályzatát. Ezt követően az egyleti közgyűlés felhatalmazása által a kerékpár szabályzat útját „Szekrényessy Kálmán úr” egyengette oly módon, hogy a „belügyér” irányába „eljárván,” annak ügymenetét sürgette és ellenőrizte.  

A korrekt sportgondolkodás és fair-play szellem érvényesülése tükröződött vissza már e korai szabályozásban is: „A kerékpár csöngettyűvel és lámpával látandó el”. Promenádokon a sétáló publikum testi épségét szem előtt tartva, csupán „mérsékelt gyorsasággal” lehetett haladni, míg járdákon, szűk és forgalmas gyalogutakon egyáltalán nem volt megengedve a vasparipa használata.
A kerékpárosok kiemelt figyelemmel viseltettek a közösségi rendezvények iránt és ennek értelmében „temetések alkalmával, vallási és más ünnepélyes körmeneteknél” önkorlátozással éltek, azaz az egylet tagjainak tiltották a keresztülhaladást. Egyéb esetekben viszont a baleset megelőzés miatt a járókelő „közönség hangos kiáltással és csengetéssel kitérésre figyelmeztetendő.” 

Ezt olvastad már?